Skip to main content

2022 májusa és októbere között zajlott második Tandem Mentorprogramunk, melynek keretében 6 Jambás került közelebb ahhoz, hogy megvalósítsa egyéni karriercéljait egy-egy felkészült önkéntes mentor támogatásával. 

 

A résztvevők kiválasztása és felkészítése

A leendő mentorok és mentoráltak toborzása párhuzamosan zajlott, mindkét esetben egy online kérdőív kitöltését kértük a jelentkezőktől, ezután egy rövid ismerkedő beszélgetésre hívtuk azokat, akiknek a motivációjáról, érdeklődéséről a jelentkezésük alapján többet is szerettünk volna megtudni. Mind a mentorok, mind a mentoráltak egy-egy csoportos alkalommal készültek fel az előttük álló folyamatra. A mentoráltakat a csoportos találkozó során meglátogatták az előző program résztvevői is, akik sok személyes élményt megosztottak az új csapattal, és igyekeztek válaszolni valamennyi felmerülő kérdésre.

 

A mentorálás folyamata

A felkészítő alkalmakat követően összegeztük az összes tapasztalatot, amit a résztvevőkről szereztünk, és kialakítottuk a mentor-mentorált párokat. Elsősorban olyan tényezőket vettünk figyelembe, mint a hasonló szakmai motiváció, érdeklődési kör, vagy hobbi. Minden párral szerveztünk egy találkozót, ahol mentor és mentorált megismerkedhetett egymással, közösen beszéltünk a mentorált céljairól, és itt döntötték el azt is, hogy szeretnének-e együtt dolgozni. Ezekre a találkozókra a nyári hónapokban került sor, ezért a szabadságok, nyaralások miatt a hat pár eléggé eltérő időpontban kezdte el a közös munkát. Minden résztvevőtől hat alkalomra szóló elköteleződést kértünk, öt pár számára ez elegendő is volt a kitűzött célok eléréséhez, egy pedig úgy döntött, hogy két alkalommal meghosszabbítja a mentorálási folyamatot, mert a mentorált állást kapott, és a számára új helyzetbe történő beilleszkedéshez, kezdeti lépések megtételéhez kérte a mentora támogatását. 

 

Eredmények, hatások

A program legkiemelkedőbb eredménye az, hogy a mentorok támogató hozzáállásának, és kapcsolati hálójának köszönhetően két Jambás is olyan nyílt munkaerőpiaci munkalehetőséghez jutott, ami illeszkedik a vágyaikhoz és a képességeikhez is. Azonban nemcsak ők értek el sikereket, minden mentorált előrelépett a magának kitűzött célok felé: van, akinek ez konkrét szakmai fejlődést jelent egy adott területen, másnak egy jó önéletrajz és motivációs levél elkészítését, vagy akár az egyetemi közösségbe való beilleszkedést, és olyan mentorált is akad, akinek a szerteágazó érdeklődését segített rendszerbe foglalni a mentora. Minden mentor-mentorált pár megerősítette, hogy a folyamat során elfogadó, bizalmon alapuló kapcsolat alakult ki közöttük, és kölcsönösen sokat tanultak egymásról és egymástól.

 

A program záróeseményére októberben került sor, ezen a személyes alkalmon négy pár vett részt. A csoportból többen most találkoztak egymással személyesen, ezért az ismerkedésre is hangsúlyt fektettünk. Ezután a párok egy-egy általuk készített poszter segítségével mutatták be a többieknek, hogy mik voltak számukra a közös munka legnagyobb sikerei, tanulságai, vagy épp kihívásai. Felemelő érzés volt látni, ahogy a Jambások visszatekintenek a saját fejlődésükre, mentoraik pedig megerősítik őket ebben. 

 

Köszönjük a Prezinek, hogy a program támogatásával hozzájárult a résztvevő Jambások közelebb kerüljenek a karriercéljaik eléréséhez, és versenyképesebbé váljanak a nyílt munkaerőpiacon!

Megszakítás