Készségfejlesztő soft skills tréningjeinken általában inkluzív trénerpárokkal dolgozunk. Bemutatjuk, hogyan dolgoznak ezek a trénerpárok.
A Skilly Karrier Akadémia szakmai színvonalát a naprakész, piacképes tudás és a partneri kommunikáció mellett az is nagyban meghatározza, hogy a programban dolgozó trénerek milyen tapasztalattal, háttértudással rendelkeznek, és ezáltal mennyire hitelesek az általuk átadott ismeretek a résztvevők számára. Trénerpárjaink egyik jellemzője az inkluzivitás, vagyis a pár egyik tagja fogyatékossággal élő ember, míg a másik nem.
Kikből állnak és hogyan dolgoznak az inkluzív trénerpárok?
Fontos, hogy a Skilly programjai esetében a fogyatékossággal élő tréner soha nem önmagában a fogyatékossága miatt kerül tréneri szerepbe, vagyis nem klasszikus tapasztalati szakértői minőségben van jelen.
A párok változatos tematikájú tréningeken – kommunikáció, önéletrajzírás, nyilvános beszéd, konfliktuskezelés vagy tárgyalástechnika – dolgoznak együtt. A tréningekre való felkészülésben a Karrier Akadémia vezetője támogatja őket annak érdekében, hogy az oktatási program legfontosabb alapelvei, az akadálymentesség, a nemformális módszerek használata, a résztvevők tapasztalatainak beépítése vagy a biztonságos tér kialakítása minden esetben érvényesüljenek.
Az inkluzív trénerpárok kialakításának előnyei
A trénerpárok kialakítása során az egyik legfontosabb szempont az, hogy szakmai tudásuk mennyire egészíti ki egymást. A legszerencsésebb az, ha ugyanannak a tág témának különböző részterületeiben igazán járatosak mindketten. Nagy jelentősége van természetesen annak is, hogy a két ember mennyire találja meg a közös hangot egymással, hiszen nagyban befolyásolja a munka gördülékenységét.
A közös munka ebben az esetben jóval többről szól, mint a tematika alapos elkészítése, vagy az összehangolt facilitálás.
Ez a folyamat trénerek számára a kölcsönös tanulásról is szól, mely nemcsak szakmai fejlődést foglal magába, de a másik nézőpontjának, igényeinek empatikus és érzékeny megértését és megismerését is.
A befogadó attitűd a tréningek során különösen fontos szerepet kap, mivel a résztvevők biztonságos környezetben érzik magukat, ahol mindenki egyenlő eséllyel hozzájárulhat a közös munkához. Az inkluzív trénerpárok fogyatékossággal élő tagja indirekt módon érintetti tapasztalatait is megosztja, amelyeken keresztül a tréningek mélyebb emberi kapcsolatok kialakulásához vezetnek. A különböző életutak, tapasztalatok és nézőpontok összehangolásával olyan atmoszféra jön létre, amely támogatja a tanulás, a fejlődés és a közösség építésének értékét.
Az inkluzív szemlélet tehát nemcsak a program sikerességét erősíti, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a résztvevők és a trénerek egyaránt felismerjék, hogyan gazdagíthatja egymást a különbözőségekben rejlő potenciál.