Bianka megvalósította álmát, és a saját maga által alapított céget vezeti, amely arra hivatott, hogy mikro- és kisvállalkozásoknak nyújtson virtuális asszisztencia szolgáltatást. A Skillyvel nemrég közös képzést fejlesztettek és tartottak: több motivált Skillys vehetett át pénzügyi adminisztrátori oklevelet. Sőt, a Remote Assistant több Skillyssel is dolgozik együtt, és nagyon elkötelezett a fogyatékosság szempontjából is sokszínű munkahelyek mellett.
Hogyan találkoztál először a Skilly-vel?
A Skillyvel az Adománytaxi Alapítványon keresztül ismerkedtem meg. Egy nemzetközi képzési programban vettünk részt, ahol Pásztor Sárit és Molnár Zórát megismerve a szervezet munkája azonnal nagy hatást gyakorolt rám.
Mikor és hogyan született meg benned a gondolat, hogy szeretnél MMK emberekkel dolgozni a cégedben?
Az említett képzés egy izraeli tanulmányúttal zárult. Abban az évben indítottam el a vállalkozásomat és már gondolkodtam az üzletfejlesztési lehetőségeken.
A Skillyn keresztül jobban beleláttam a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci lehetőségeibe, illetve a kisgyermekes anyukákhoz kapcsolódó rugalmatlan hozzáállást a saját bőrömön is tapasztalva az izraeli út után nem volt kérdés, hogy ebbe az irányba fogok fejleszteni és ezzel a két nagyon értékes csoporttal szeretnék együtt dolgozni a jövőben.
Pontosan mivel foglalkozik a Remote Assistant?
A Remote Assistant virtuális asszisztencia szolgáltatást nyújt alapvetően mikro- és kisvállalkozások számára. Az operatív feladatok már a kezdő vállalkozások életében is megjelennek, és sokszor az a gátja a fejlődésnek, hogy a cégvezetők túl sok ideig végzik ezeket a napi, rendszerint adminisztratív teendőket, ami az értékesítési és üzletfejlesztési folyamatok gátja lehet a véges kapacitások okán.
A mi szolgáltatásunk ebben segít, levesszük ezeket az operatív terheket a cégvezetők válláról, legyen szó pénzügyi karakterű feladatokról, projektvezetésről, könyvelés-előkészítésről, vagy akár általános reporting- vagy adminisztrációs feladatokról, de még webshop üzemeltetésről is. A szolgáltatásunk egyszerre hatékony és költséghatékony megoldást kínál, hiszen nincs bér- és járulékfizetés, nem kell fenntartani munkaállomást és munkaeszközöket. A cég számára egyfajta költségelemként, de a gyakorlatban nagyon proaktívan és nagy tapasztalattal végezzük a hozzánk kiszervezett feladatokat.
Milyen képzéseket dolgoztatok ki a Skillyvel, hogyan sikerültek?
Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy idén megvalósulhatott a Skillyvel közös pénzügyi adminisztrátor képzésünk.
Különleges élmény volt számomra és úgy érzem, nagyon hasznos és praktikus tudást adtunk át a képzésben résztvevők számára. Külön öröm számomra, hogy a hathetes online tréningen egy elhivatott, lelkes és motivált csapat vett részt, akik hétről hétre szívták magukba a tananyagot, és valódi, gyakorlati tudást szereztek, amivel meg tudják állni a helyüket a munkaerőpiacon. A közös képzésnek nem titkolt célja volt, hogy a végzettek közül legalább egy fő csatlakozhasson a Remote Assistant csapatához, ami meg is valósult, Bói Dominika személyében újabb csodanővel bővült a csapatunk. Domiban elképesztő potenciál van, nagyon értékes és széleskörű tudása van.
Miben látod a legnagyobb előnyt az MMK munkavállalókkal való együttműködésben?
A Remote Assistant csapata nagyrészt MMK munkavállalókból és kismamákból, kisgyermekes anyukákból áll. A szülési szabadságom után a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az akkori munkáltatóm mennyire rugalmatlan volt a munkába való visszatérésem lehetőségei kapcsán. Mélységesen elszomorít, hogy a munkaerőpiacon ez a két munkavállalói csoport ilyen aránytalanul háttérbe van szorítva. Én egyértelműen és határozottan csak pozitívumokat látok a saját üzleti modellünk kapcsán.
A legfontosabb talán a gondolkodásmód. Nincs probléma, nincs „nem tudom megcsinálni”, nincs „nem akarom megcsinálni”.
Ezek a csodálatos nők különleges értéket képviselnek. Pozitívak, lelkesek, alázatosak a munkájukban és hálásak a lehetőségért.
Mivel igazságtalanul ritkán jutnak munkalehetőséghez, így számukra is kényelmes megoldás az, ha először alacsonyabb óraszámban kezdik el a munkát, utána pedig igyekszünk rugalmasak lenni, és úgy szervezzük ki őket ügyfelekhez, hogy az mindenki számára előnyös legyen. A munkavállalók mondják meg, mennyi kapacitást tudnak/szeretnének egy hónapban a feladatokra szánni, felmérjük, hol vannak erősségeik, és így delegáljuk őket egy-egy ügyfélhez. A virtuális asszisztencia egy folyamatos tanulás, mindig érkeznek újabb igények és feladatok, ami mindannyiunk számára izgalmassá teszi a mindennapokat.
Az ügyfeleink pedig egyértelműen értékelik, hogy MMK munkavállaló kerül rajtunk keresztül a csapatukba, ez a mi valódi értékajánlatunk.
Érzel-e változást szervezeti vagy személyes megélés szinten, amit az MMK kollégákkal való együttműködés hozott?
Engem is motiválnak nap mint nap. Többször észrevettem már, hogy egy közös meeting során én vagyok a csapatban a negatív, ami amúgy nem jellemző rám. A pozitív hozzáállásukkal, a tenniakarásukkal inspirálnak engem is, a munkában és azon kívül is. Imádom hallgatni például Knezevic Suzi történeteit, amikor meséli, merre kalandoztak éppen. (Suzi kerekesszékes, ennek ellenére aktívabb életet él, mint sokan a környezetemben).
Miért fontosak ezek a típusú stratégiai együttműködések a civil és a forprofit szektor között?
Úgy gondolom, nagyon fontos minden forprofit vállalkozás számára, hogy a profiton túl valamilyen társadalmi hatást is elérjen.
A munkavállalók számára is könnyebb a kapcsolódás a szervezeti célokhoz és elhivatottabbak lesznek, ha nem csak azt érzik, hogy azért dolgoznak minden nap 8-10 órát, hogy a profitot termeljék a tulajdonosok számára.
Mivel időnk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, fontos, hogy inspiráló legyen, hogy el tudjunk vinni magunkkal valamit. Ezen a ponton a motivációja mindenkinek más, ezt kell a cégvezetőknek jól látniuk és érteniük, hogy az ő munkavállalóik számára mi fontos, mihez tudnak kapcsolódni. Pl. egy diverz közösségben sokat tanulhatunk egymástól, vagy ha a vállalat a fenntarthatóságra törekszik, onnan jó példákat tud a munkavállaló a saját életébe is belecsempészni.
Milyen típusú vállalkozásoknak ajánlod a Skilly szolgáltatásait, akár munkaközvetítésről, akár szemléletformálásról van szó?
Úgy gondolom, nagyjából minden tevékenységnél lehet sokszínűvé tenni a munkavállalói közösséget.
Érteni és látni kell, a megváltozott munkaképességű emberek hol és milyen területeken tudnak kiemelkedő munkát végezni és igazán értékes tagjává válni a közösségnek, ebben tud sokat segíteni a Skilly.