Hogyan lesz az esélyből tudás, a tudásból pedig szakmai bizonyítás a Skillynél?
Viktor 2022-ben regisztrált a Skillyhez. Akkor még nem sejthettük, hogy ez egy tudatos és kitartó szakmai út kezdete. Precizitása, kíváncsisága és tanulási vágya hamar megmutatkozott. Azóta szinte minden elérhető Karrier Akadémia képzésen részt vett, folyamatosan fejlesztette magát, és lépésről lépésre építette fel IT-s karrierjét.
Viktort mindig is erősen vonzotta az informatika világa. Elvégezte a Karrier Akadémia szoftvertesztelő képzését, tudását pedig a gyakorlatban is kamatoztatta: 2023 márciusa óta a Járókelő egyesület önkéntes tesztelőjeként segíti egy társadalmilag fontos digitális szolgáltatás működését.
2025 augusztusától a Skilly Karrier Akadémia nagyköveteként már nemcsak tanult, hanem példát is mutatott. Azt képviselte, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára sincs lehetetlen, ha megfelelő támogatást és lehetőséget kapnak. December 1-jétől pedig már állandó munkatársként, IT support területen erősíti a Skilly csapatát.
A Skillyél valljuk: a munkahelyi inklúzió nemcsak egyéni sorsokat formál, hanem szervezeti és társadalmi szinten is értéket teremt. Az olyan csapatok, ahol különböző tapasztalatú, képességű és élethelyzetű emberek dolgoznak együtt, rugalmasabbak, empatikusabbak és kreatívabb megoldásokat hoznak létre. Az esélyteremtés – legyen szó akadálymentes képzésekről, szakmai gyakorlatról vagy valódi munkalehetőségről – társadalmi szinten is hozzájárul ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő emberek láthatóvá váljanak szakemberként, kollégaként, értékteremtő tagjaiként a közösségnek, ezáltal hosszú távon egy befogadóbb, felelősebb és erősebb társadalom épüljön.
Viktor vidám, társaságkedvelő személyiség, aki mozgássérültsége ellenére is aktív életet él, és nap mint nap bizonyítja: az elhivatottság és a kitartás nem ismer akadályokat.
Viktor története megerősítés. Megerősítése annak a hitnek, hogy egy szolidáris, sokszínű társadalomban mindenkinek jár az esély a fejlődésre, a tanulásra és a munkára. Hisszük, hogy az ép és a fogyatékossággal élő emberek közötti együttműködés partneri és egymást építő kapcsolat lehet, és kell, hogy legyen.
Viktor csapathoz való csatlakozása közös értékeink visszaigazolása is. Büszkék vagyunk a kitartására, az elkötelezettségére és a tudására, és arra, hogy vele együtt dolgozhatunk egy befogadóbb munka világáért.

