Az International House nyelviskola és a megváltozott munkaképességű emberek versenyképességéért dolgozó Skilly egyedülálló együttműködése eredményeként a nyelvtanulás mostantól fogyatékossággal élő emberek számára is hozzáférhető. Ismerd meg egyik tanulónk, Kecskés Alexandra gondolatait.
Mi a célod az angoltanulással?
A célom az angol tanulással az angol nyelvű kommunikáció öröme, a belső motivációmat az International House fél intenzív és intenzív online kurzusai változtatták meg.
Eddig milyen formában tanultál angolul?
Sem általános, sem középiskolában nem tanultam angolt. Helyette németül, később pedig franciául tanultam. Egyetemi éveim alatt próbálkoztam egy kezdő angol kurzussal, de túl gyorsnak és száraznak találtam a tempót és a módszert. Később rátaláltam egy online kurzuscsomagra, de ott hiányzott a visszajelzés arról, hol is tartok. Mindig hiányzott valami.
Mi a legjobb élményed az angoltanfolyamon?
Az International House-szal igazi mélyvíz élmény volt az első alkalom, ez volt a legnagyobb élményem. Különböző nemzetiségű hallgatókkal és tanárokkal találkoztam az online térben, és döbbenetes élmény volt, hogy megértették, mit szeretnék kifejezni.
Mitől jó nyelviskola az International House?
Képzeld el, hogy az osztályban volt már török, japán, afrikai, kínai és persze magyar hallgató is, miközben a tanárok között svéd, orosz, kínai és olasz is volt. Nem kell elutaznom Londonba, hogy találkozzak különböző akcentusokkal. Mindenki másképp beszél angolul, a tanárok pedig profik, és minden oktató más módon közelíti meg ugyanazt a témát.
Mi változott benned/angoltudásodban a tanfolyam kezdete óta?
Nagyon vártam ezt a lehetőséget, de kicsit tartottam is tőle. Örömmel tapasztaltam, hogy itt is játékos a módszer. Sokkal bátrabban kommunikálok. Szépen, folyamatosan fejlődöm, és ami a legfontosabb, hogy itt sikerült elérnem a nyelvi áttörést. Bátran kommunikálok, elengedve a félelmet. A következő lépés számomra, hogy a nyelvtanra is jobban figyeljek. Ez hatalmas előrelépés! Köszönöm a lehetőséget, szavakkal nem lehet kifejezni, milyen boldog vagyok. A jövő héten folytatom is a kurzust, köszönhetően a Skilly és az International House csapatának.